Kritikák, publikációk

Emlékezzünk a 110 éve elhunyt Doppler Károly fuvolaművészre
Idézet az 1900. év március 25-én megjelent Vasárnapi Újság 47. évfolyamának 12. számából

Doppler Károlyban, a ki e hó 11-én Stuttgartban 74 éves korában elhunyt, a magyar zene egyik érdemes mívelője veszett el, a ki bár csak pályája első felét szentelhette hazánknak, de az alatt az idő alatt is sok érdemet szerzett a magyar színpadi zene fejlesztése körül. Élete nagyobb része a külföldön telt el, de ez alatt is folyton érdeklődött hazai zenei életünk iránt.
Doppler Károly, ki testvéröcscse volt Doppler Ferencznek, jeles zeneszerzőnknek, 1826-ban született ,s már mint tizenegy éves fiú a budai színházhoz szerződött második fuvolásnak. Egy évvel később önálló hangversenyen lépett fel nagy sikerrel, s 1840-ben első fuvolássá lépett elő. Már ifjan kezdett zeneszerzéssel is foglalkozni s első nagyobb szerzeménye, a József főherczeg ötvenéves nádorsága ünnepére irt magyaros stílű ünnepi nyitány, szép sikert is aratott. Számos színdarabhoz irt zenét s 1843-ban két felvonásos ballettel lépett a nyilvánosság elé. A sokat ígérő ifjú művész alig 19 éves korában már második karmesterré lett, majd mikor Aradon opera alakúlt, ehhez hívták meg zeneigazgatónak. Itt találta a forradalom, melyből ő is kivette részét: 1849-ben ő vezette a magyar honvédség zenekarát egész a komáromi kapituláczióig. A forradalom után Erkel Ferencz oldala mellé került, mint a Nemzeti Színház második kar mestere s ez állásában, melyet 12 évig töltött be, különösen azáltal szerzett érdemeket, hogy ő állította össze az akkortájban színre került népszínművek zenéjét s számos népdalt is szerzett, melyek még ma is népszerűek színpadainkon. Nagyobb művekkel is próbálkozott: a pesti Nemzeti Színházban 1853-ban «A magyar gránátos tábora czímű víg operája, a következő évben pedig «A vadon fia» czímű romantikus operája került színre. 1857-ben, mikor Erzsébet királynő először járt Pesten, a látogatás örömére rendezett díszelőadáson előadott három felvonásos ünnepi opera első felvonását Erkel Ferencz, a másodikat Doppler Ferencz, a harmadikat Doppler Károly írták.
Miután tizenkét évig volt karmester, bátyjával, —- ki a fuvolát szintén kitűnően kezelte — hangverseny-körútat tett, először Németország főbb városaiban, majd Belgiumban, Angolországban, Oroszországban, Romániában, Szerbiában, Bulgáriában stb. Mindenütt nagy sikereket arattak; Weimarban Liszt Ferencz is a legszebb dícséretekkel halmozta el a két művészt, 1854-ben pedig Meyerbeer meghívta őket Berlinbe, egy általa rendezett udvari hangversenyen való közreműködésre.
1862-ben a bécsi udvari operához hívták meg Doppler Károlyt, a hol bátyja már régebben a ballet karmestere volt. Bécsből a stuttgarti udvari színházhoz került mint első zeneigazgató, s itt is működött néhány évvel ezelőtt bekövetkezett nyugdíjaztatásáig, a mit szemének elgyengülése tett szükségessé.
Karmesteri állását mindig lelkesedéssel és példás buzgalommal töltötte be, s több színdarabhoz tetszést aratott zenét írt.
Neje is művésznő volt, a pesti Nemzeti Színház kedvelt tánczosnője, Kobler Lujza, a Nemzeti Színház egykori balletmesterének leánya, kinek családjáról Jókai «A Koblerék tánczoló babái» czímmel érdekes tárczaczikket írt. Csaknem negyven évig tartó boldog házaséletet élt Doppler Kobler Lujzával, s úgyszólván együtt is haltak meg: Doppler Károly halála neje temetése napján következett be. A stuttgarti közönség nagy részvéttel kisérte ki az öreg művész koporsóját a sírhoz, hű élettársa mellé.
Alapos zenei képzettség, pontosság, lelkiismeretesség jellemezték Dopplert élete pályáján. Számos kiváló énekest és énekesnőt képzett ki egész önzetlenséggel, kötelességének tekintve, hogy jeles művészi erőket neveljen a műintézetnek, melynek szolgálatában állott. E tulajdonságai nagy népszerűséget szereztek neki a művészi körökben. Négy gyermekét is a művészi pályára nevelte, kik mindnyájan becsülettel megállják helyüket.